Vannak napok, amelyeket egy ország soha nem felejt el. 2010. október 4-e ilyen nap lett Magyarország történetében. Ezen a napon szakadt át az ajkai timföldgyár vörösiszap-tározójának gátja, és hatalmas mennyiségű vörösiszap zúdult Kolontárra, Devecserre és a környező településekre.
A katasztrófa pillanatok alatt változtatta meg emberek életét. Otthonok kerültek a pusztító áradat útjába, családok veszítették el mindenüket, és olyan sebek keletkeztek, amelyek sokak számára még ma sem gyógyultak be teljesen.
A tragédiában tíz ember vesztette életét, több mint kétszázan megsérültek. A vörösiszap elöntötte az utcákat, udvarokat és házakat, miközben az érintett településeken szinte felfoghatatlan pusztítás maradt maga után.
De a tragédia közepette megmutatkozott valami más is: az összefogás ereje. Hivatásos és önkéntes tűzoltók, mentők, rendőrök, katonák, civil szervezetek és egyszerű emberek indultak segíteni. Sokan úgy érkeztek a helyszínre, hogy személyesen nem is ismerték az érintetteket, mégis kötelességüknek érezték, hogy segítsenek.
Az ország számos pontjáról érkezett támogatás. Emberek adományoztak, szállást ajánlottak fel, ruhákat, élelmiszert és minden olyan segítséget küldtek, amire a károsultaknak szükségük volt.
Az idő múlik, a települések újjáépültek, az utcák ismét megteltek élettel, de az emlék nem tűnik el. A vörösiszap-katasztrófa nem csupán egy történelmi esemény, hanem tíz elveszített élet, több száz sérült, számtalan összetört család és egy egész közösség fájdalma.
Október 4-én ezért nemcsak a tragédiára emlékezünk. Emlékezünk azokra is, akik életüket vesztették, azokra, akik megsérültek, azokra, akik egyik napról a másikra elveszítették otthonukat, és mindazokra, akik a legnehezebb órákban segítő kezet nyújtottak.
Az idő továbbhalad, de vannak tragédiák, amelyeket nem szabad elfelejteni. A vörösiszap-katasztrófa emléke örökre része marad Magyarország történetének.
Emlékezzünk kegyelettel az áldozatokra.
