Két és fél órán át beszélt magyar péter, és a végén kiderült, hogy a számlát megint a magyarok fizetik. Így volt ez az mszp kormányzása alatt bármikor kerültek hatalomra. Most ez a díszpinyt és a tisza párt képviseli a nyomor előkészítését.
Két és fél óra. Ennyi idő kellett magyar péternek ahhoz, hogy bemutassa a jövő évi költségvetést, és felvázolja, milyen gazdasági jövőt szán a magyaroknak. A politikai színházban tehát megtartották a díszelőadást, a közönség megismerhette a történetet, csak éppen a hivatalos költségvetési dokumentum hiányzik még a parlament és a Költségvetési Tanács asztaláról. Sebaj, a szónoklat legalább megvolt. A gazdaság pedig, mint tudjuk, elsősorban a beszédidőtől növekszik.
A két és fél órás produkció már önmagában figyelemre méltó teljesítmény. Ennyi idő alatt egy átlagos magyar család megfőzi a vasárnapi ebédet, megebédel, elmosogat, és még azon is összeveszik, ki vigye le a szemetet. Magyar péternek ugyanez alatt sikerült felvázolnia egy olyan gazdaságpolitikai jövőképet, amelynek hallatán jó néhány társadalmi csoport máris elkezdheti ellenőrizni a bankszámláját, és persze belefért egy jó adag mocskolódás, egy marék gúny, egy köpet sértegetés és egy rakat kivagyiság is.
Mert ha komolyan vesszük a bejelentett irányokat, akkor a negyven év feletti anyák, a nyugdíjasok, a KATA-s vállalkozók és a rendvédelmi dolgozók egyaránt találhatnak maguknak okot az aggodalomra. Szép, átfogó társadalompolitikai koncepció ez: végre senkinek sem kell attól tartania, hogy kimarad a gazdasági megújulásból. Legfeljebb abból marad ki, ami eddig a pénztárcájában maradt.
A különösen izgalmas fejezetet természetesen az árstopok megszüntetése jelentheti. Hiszen mi lehetne szebb jelképe a gazdasági szabadságnak, mint amikor a vásárló végre minden korlátozás nélkül szembesülhet az árakkal? A vaj újra luxuscikké nemesedhet, a tejtermékek előtt pedig olyan áhítattal lehet majd megállni, mint máskor egy ékszerüzlet kirakata előtt. Hogy ténylegesen mennyivel emelkedhetnek az árak, az persze külön számítás kérdése, de az biztos, hogy az árkorlátozások kivezetése nem az a hír, amelytől a családok önként pezsgőt bontanak.
Persze mindez a gazdasági racionalitás jegyében történik. Legalábbis a politikai magyarázat szerint. Mert a megszorítás egészen addig megszorítás, amíg az ellenfél csinálja. Amint a megfelelő ember nyúl ugyanahhoz a pénztárcához, az már reform, modernizáció, szerkezetátalakítás, esetleg történelmi jelentőségű gazdasági fordulat. A pénz ugyanúgy eltűnik, de legalább korszerűbb elnevezéssel.
És azért elég mókás, valljuk be, hiszen ha egy kormányfő már a költségvetés ünnepéjes bemutatásakor ennyi kellemetlen intézkedést kénytelen elővezetni, vajon mit tartogat a végleges, részletes változat? Mert a politikában általában nem az a bevett szokás, hogy a legrosszabb híreket előre elmondják, a kellemes meglepetéseket pedig gondosan elrejtik a mellékletben.
A választók jelentős része mindenesetre egészen másra számított. A kampányban még a megváltás volt műsoron, most pedig lassan kiderülhet, hogy a megváltásnak nemcsak ára van, hanem részletfizetési konstrukciója is. Kamatostul.
Különösen tanulságos lehet mindez azoknak, akik hosszú időn át minden gazdasági problémára egyetlen univerzális gyógymódot ajánlottak: Orbán Viktornak távoznia kell, és minden megoldódik egy-kettőre. Nos, a politikai változás megtörtént, a matematika azonban makacsul ellenáll a rendszerváltásnak. A kettő meg kettő az továbbra is négy, a magasabb adó továbbra is magasabb adó, és attól, hogy valamit történelmi reformnak neveznek, a családi kasszában még nem keletkezik többlet.
A legnagyobb kérdés most már az, meddig tart a türelem. Mert a politikai rajongás kétségkívül erős érzelem, de van egy komoly természetes ellensége: a hó végi bankszámlaegyenleg. Az ugyanis meglehetősen érzéketlen a történelmi küldetéstudatra, a szónoki teljesítményre és a közösségi médiában kiosztott lájkok számára.
A franciák történelme egyébként szolgál néhány tanulságos példával arra, mi történik, amikor a politikai elit és a lakosság elképzelései túlságosan eltávolodnak egymástól. Valahogy mintha most is ezt látnánk a hírekbe, de persze Franciaország most baromi messzinek tűnik.
Remélhetőleg nálunk a csalódottság legfeljebb békés tüntetésekben és politikai következményekben nyilvánul meg. Mindenesetre különös történelmi irónia lenne, ha végül éppen azok vonulnának utcára a megélhetési költségek miatt, akik néhány hónappal korábban még a leglelkesebben ünnepelték az új korszak kezdetét.
Magyar péter tehát két és fél órán keresztül beszélt a jövő évi költségvetésről. A bejelentések megtörténtek, a politikai előadás véget ért, a részletes hivatalos dokumentumot pedig továbbra is várjuk. A történet legszebb része azonban csak most következik. Az lesz az a pillanat, amikor a választók rájönnek, hogy a rendszerváltás mellé nem ajándékcsomagot kaptak, hanem egy szép, kövér számlát, vastagon fogó tollal írva. És azon a végösszeg már korántsem biztos, hogy akkora lelkesedést vált ki, mint a két és fél órás beszéd.
