1940. augusztus 30-án, azaz éppen a mai napon született meg a második bécsi döntés, amely a két világháború közötti magyar külpolitika legnagyobb sikereként vonult be a történelembe.
A Belvedere-palotában kihirdetett német-olasz döntőbíráskodás eredményeként Magyarország visszakapta Észak-Erdélyt és Székelyföldet, véget vetve a 20 évig tartó Trianoni sokknak, az ott élő milliók számára. Az örömben, azonban már a korban élők szerint is komoly geopolitikai kockázat lapult.
A francia fegyverletétel után 1940 nyarára a Versailles-i békerendszer teljesen felbomlott. Amikor a Szovjetunió ultimátummal elvette Romániától Besszarábiát, a magyar kormány elérkezettnek látta az idő arra, hogy fegyveres vagy diplomáciai úton kikényszerítse az elcsatolt erdélyi területek visszaadását.
A Magyar Királyi Honvédség teljes mozgósítását rendelték a román határ mentén. A kétoldalú tárgyalások augusztusban teljesen kudarcba fulladtak. Berlinnek és Rómának viszont egyáltalán nem állt érdekében egy Balkáni háború, ami veszélyeztette volna a román kőolaj szállítást. A fegyveres konfliktus elkerülése végett, Joachim von Ribbentrop német, és Galeazzo Ciano olasz külügyminiszterek Bécsbe rendelték a feleket. A döntőbíróság végül 43492 négyzetkilométernyi területet ítélt vissza Magyarországnak, mintegy 2,5millió lakossal, amelynek több mint fele magyar nemzetiségű volt. A döntés kihirdetése annyira megrázó volt a román delegáció számára, hogy a román külügyminiszter Mihail Manoilescu, a térkép láttán elájult a tárgyalóteremben. Pár nappal később, a Magyar Királyi Honvédség, élükön a fehér lovon bevonuló Horthy Miklós kormányzó úrral, megkezdték Észak-Erdély birtokbavételét.
A Honvéd bakákat örömkönnyek, virágzápor, és leírhatatlan lelkesedés fogadta Erdélyben. Egy visszaemlékezés alapján, a civil lakosság a padláson bújva várta a magyar honvédeket, majd érkezésükkor egyszerre húzták fel minden ablakba a magyar trikolórt.
A revíziónak viszont volt egy nagyon súlyos ára: bár az igazságtalanság kétségkívül orvoslódott, a döntés csapdahelyzetet teremtett. Függőségi viszonyba kerültünk, Magyarország adósa lett Németországnak, ami felgyorsította az elköteleződést a Német-Róma tengely mellett.
Dél-Erdély Romániánál maradt, így mindkét fél elégedetlen maradt, és ezt a németek ügyesen felhasználták mindkét állam zsarolására a háború alatt. A határ módosítás mindkét oldalon súlyos etnikai konfliktusokat és sérelmeket szült. A sérelmek mellett, viszont kétségtelen, hogy etnikai igazságtétel született, Magyarország visszanyerte az elcsatolt területeken élő lakosság 51,4-át, ami mintegy 1 millió 340ezer magyar állampolgárt jelentett. A kulturális újítás is elkezdődött, a visszacsatolt területen. Azonnal megindult az Erdélyi magyar kulturális intézmények megerősödése.
A legfontosabb ilyen kulturális intézkedés, ami szimbolikus is volt egyben, a Ferenc József Tudományegyetem Szegedről, újra Kolozsvárra való visszaköltöztetése, amely újra a magyar tudományosság fellegvárává tette a várost. Emellett megélénkült a helyi sajtó, a színházi élet és az irodalom is. Gazdasági és infrastrukturális változásokon ment keresztül a visszacsatolt terület. Észak-Erdély és Székelyföld visszatérésével komoly nyersanyagforráshoz jutott az ország. A magyar állam hatalmas beruházásokba kezdett, rohamtempóban építették ki az Székely körvasutat például a szeretetfalva-déda vonalat. Modern útberuházások, és hidak is épültek.
A magyar kormány szívén viselte az Erdélyi lakosságot, így igyekezett javítani az Erdélyi magyarok életszínvonalán. Segélyprogramokat írtak ki, vetőmagot, élelmiszert osztottak a lakosságnak, valamint kiterjesztették a fejlettebb magyar szociális-és egészségbiztosítási rendszert, ami a növekedő életszínvonalat jelentett a visszacsatolt területeken élőknek.
Bár a Magyar Királyi Honvédség készen állt a harcra, a diplomáciai döntéssel sikeresen elkerülték, a Magyar-Román háborút a keleti határon, ami beláthatatlan áldozatokkal, és pusztulással járt volna mindkét nemzet számára.
Összességében tehát a második bécsi döntés így egyszerre maradt a magyar történelem egyik legszebb katartikus igazságtétele, és a 2. világháborús tragédiába vezető út egyik sorsfordító állomása.
