Fölbüffent a csatorna… Másfél évtizede gyáván hallgató szdsz-es szellemiségű múmiák ismét úgy érzik, visszatértek a ’90-es évek, ismét eljöttaz ő idejük. Különössen bosszantó, hogy ugyanazt a jól bevált taktikát alkalmazzák most is, mint az elmúlt évtizedekben mindig és mindenhol: összehangoltan, hálózatban, kórusban visítanak, ajvékolnak. Ugyanazt, minden csatornán. Teljes hangerővel. Most épp az irodalmi érettségi, Wass Albert és Herczeg Ferenc kapcsán.
A téma megér néhány misét, de amiért minden körülmények között foglalkozni szerettem volna vele néhány mondat erejéig – mint a kultúra iránt elhivatott, évtizedek óta a kultúrális területen tevékenykedő személy -, az az, hogy egy Szombathely kulturális élete szempontjából sokak által fontosnak tekintett szereplő is markáns értékítéletet nyilatkoztatott ki a kérdésben, amit – természetesen – egyes médiafelületek igyekeztek is felhangosítani.
Szakértőnk az irodalom érettségi kapcsán megállapította, hogy „ennél már nincs lejebb”. Fontosnak érezte leszögezni a következőket is: „Kérem, tekintsük ezt az otromba utánrúgást a letűnt korszak végső vonaglásának – és ezzel tényleg legyen vége a Herczeg Ferencek, Wass Albertek, Nyírő Józsefek, Tormay Cecile-ek (sic!), Szabó Dezsők fertőzte irodalomtanításnak! / Kezdjük el őket még ma, az érettségi napján kisöpörni mindenféle NAT-okból, Kerettantervekből és tankönyvekből, s a nevüket is felejtsük el mindörökre! Legfeljebb negatív példaként hivatkozzunk rájuk a történelmi emlékezetben!” Wass Albertet pedig szimplán „dilettáns és antiszemita szerző”-nek nevezi, aki szerinte azáltal jutott volna a csúcsra, hogy érettségi téma lett belőle. Ismerős klisék…
Bejegyzését az alábbi sorral zárja: „Boldog és szabad irodalomtanítást kívánok mindannyiunknak!” Értsük jól, a szakértőnk a szabad oktatás jegyében sópórne ki, tüntetne el szerzőket, életműveket. Talán könyvégetésre is készül? Nem tudhatjuk. Érdekes megközelítése ez a szabadságnak. Nekem a kommunista békeharc kifejezés ugrott be róla rögvest.
Rettenetesen rossz ómen, hogy ismét ott tartunk, ahol 30 éve tartottunk, amikor a közel öten évnyi kommunizmus sötét reflexeit még nem sikerült levetkőznir a magát az előző rendszerből átmentő kultúra és kultúrpolitikaágenseinek, de a hétköznapi embereknek sem. (Utóbbiaknak a rettegést.) Amikor megvetés terhe nélkül nem lehetett kiejteni azon jelentős művészeink neveit, akiket a kommunista „kultúrpolitika” a damnatio memoriae büntetésével sújtott, akiknek még a nevét is megpróbálták kitörölni a magyarság kollektív emlékezetéből.
Erre minden eszközt felhasználtak, a fasiszta és antiszemita bélyegtől az írói dilettantizmus rájuk sütéséig és a nevetségessé tételig. De a művek utat törtek maguknak félszáz év távlatából, és a mai ember is meglátja a bennük rejlő üzenet mélységét, fontosságát és aktualitását. Ezeket a könyveket azért olvassák, mert a mai emberhez is szólnak. Tehát ma már az nem fog menni, mint az eredeti „rendszerváltás” utáni évtizedben, hogy az embereket ledoromgolják, megfélemlítik, és akkor majd nem olvassák az UzBencét, a Tizenhárom almafát vagy a Bujdosó könyvet. Ez már a múlté, ezt ma már nem lehet megtenni.
A magyar szellemi életnek legalább olyan fontos része az úgynevezett népi, mint az urbánus vonal, kifejezetten jelentős szerzők és izgalmas alkotások fűződnek a Napkelet köréhez is, amely szellemiségét tekintve méltó antitézise volt a sok szempontból dekadensnek nevezhető Nyugat folyőiratnak.
Vannak szerzők, akiknél az se bűn, ha kommunista szervezkedésben vesznek részt, merényletet készítenek elő a miniszterelnök ellen. Így a mai napig büszkén viseli Szabó Ervin nevét a budapesti könyvtárhálózat. Bizonyos szempontből hajlamos vagyok elfogadni azt a nézetet, amit a tanáraim rendre hangoztattak, hogy a művészeknél nem azt kell nézni, mennyire voltak perverzek, drogosok, milyen aknamunkát végeztek a politikai életben, csupán a művészetükre szabad tekintettel lenni. Már csak azt nem értem, hogy ezt a mércét miért midig csak a baloldali művészek esetében alkalmazzák.
Akik pedig azt hiszik, hogy megint eljött az szdsz-es „kultúrpolitikai” Kánaán, azokat el kell keserítenem. Még egyszer nem lesz olyan, mint a ’90-es években! Ezt még egyszer nem tolják le a magyarság torkán! Lehet erőlködni, de nem fog menni! A múmiáknak pedig azt üzenem, hogy bújjanak vissza azokba a katakombákba, ahol eddig rejtőzködtek! Az ő idejük régen lejárt!
Kolonits László HVIM – MAGYAR ELLENÁLLÁS Vezetőségi tagja
