Tavaly elindultunk a 25 kilométeres távon és úgy döntöttünk akkor, hogy jövőre, vagyis idén teljesítjük a 60 kilométeres emléktúrát. Idén hatan vágtunk neki ennek az embert próbáló túrának. Hat Haladás szurkoló, négyen a Dogs Elite Hooliganst, és ketten a Green White Armyt képviseltük. Mndenki egyénileg készült fel mind fizikálisan, mind mentálisan.
Az idén összesen 3549 résztvevő érezte fontosnak, hogy saját fizikai áldozatával és teljesítményével emlékezzzem meg a Budapest ostromában, és a kitörésben elesett katonákról.
A Várból indultunk a szervezők mindent elkövettek,hogy mindenki időben eltudja kezdeni a túrát. Lesifotósok most is voltak, mint mindig és szenzáció vadász képekkel próbálták lealacsónyítani és bemocskolni ezt a történelmi emléktúrát. Azon nemzetek fiai akik 1945-ben kitörtek a Budai Várból, azon nemzetek fiai minden évben összejönnek,hogy lerójják tiszteletüket a Hősök előtt. A liberális világrend vonyít és a demokratikus kettős mérce sem tud mit tenni ellene,és ez fizikai fájdalmat okoz a belpesti fotel huszároknak.
A Bécsi kapun keresztül jutottunk ki a Várból. Kicsivel előttünk indult útnak a HVIM-Magyar Ellenállás és a Városmajorban már körbe is kerítették a rendőrök őket. Videózták, fényképezték, igazoltatták őket. A kitörő túrázók „üdvözölték” az eljárást. Hogy mikor engedték tovább a csapatot nem tudom,de úton értek minket nagyon erős tempót diktáltak. Az Ördögárok előtt a Bűnvadászok és a Mi Hazánk bíztatta az embereket Novák Előd volt ott. Vízzel,pogácsával láttak el mindenkit az útra. És volt aláírásgyűjtés is ami szerintem nem volt túl jó ötlet.
Maga az emléktúra nagyon kemény. Extrém terep, extrém táv, és az időjárás sem volt túl kegyes…de sírok, sírunk mi, hiszen 45.-ben térdig érő hóban, fagyban, a bolsevik folyamatos tűz alatt tartása alatt tették meg a kitörés katonái és civiljei ezt az utat. Akiknek nem voltak csúcs szuper túra cipőjük, nem volt semmiféle energia szelet, vagy egyéb segítségük, viszont éhen, szomjan vágtak neki, hogy a lehetetlen küldetés célba érjen. A pecsételő pontokon szolgálatot teljesítő önkéntesek minden esetben segítőkészek voltak. A túrán végéig együtt mozogtunk, segítettük egymást. A Perbál sörözőben kicsit kifújtuk magunkat majd az utolsó roham jött. Össze szedtük minden erőnket és 10:40 körül beérkeztünk Szomorra a célba.
Akik ott, a budai rengetegben életüket adták értünk, már nem beszélhetnek. Az emlékezés felelőssége a miénk. És amíg február második szombatján a sötétség beálltával újra és újra kitörünk, addig az ő történetük sem ér véget.
A Savaria Divízió §§ gratulál mindenkinek aki bármelyik etapot teljesítette!
