A kötelező oltások úgy telepedtek rá az életünkre, mint az éppen terminális fázisát „élő” digitalizáció: mézesmadzagként, alattomosan, lopakodva, odáig elmenve a tenyésző hazugságok áradatában, hogy nem tudunk nélküle élni, őrültség lenne visszafordulni, és lassan már az sem emlékszik az „analóg” világra, aki még az élete döntő részét abban élte.
Jöttek a jópofa dolgok, a hasznos eszközök, a minden kényelmet kielégítő szolgáltatások, majd az íratlan elvárások, a munkahelyi és társadalmi indirrekt kötelezések, a műélet, a függőség, a közösségi médiának nevezett titkosszolgálati önprofilozó rendszerek, a megfigyelési kapitalizmus stb.
Mindez úgy, hogy az ember észre sem vette mibe is keveredik: egyszer csak természetes lett, hogy az emberi kapcsolatai digitális adatokká, mémekké és bugyuta emojikká silányultak, hogy már egy telefonos ügyintézést is képtelen lebonyolítani, nemlétező személyek avatárjaival tölt órákat az interneten, de képtelen leszólítani egy emberi lényt az utcán.
Digitális a mezőgazdaság, a háború, a kereskedelem, a polgár, a város, és lassan minden. Nem volt kötelező semmi, csak hozzászoktattak, majd elvárták, utána a csatlakozást halogató vagy elutasító egyén saját magát rekesztette ki a társadalomból. Itt még élhetett a döntés jogával, amit szép lassan felszámolnak, mivel a többség már az akolban van, és ragaszkodik a cukormázzal bevont digitális börtön rácsaihoz.
Nem erőszakkal cxsinálják. Mézesmadzaggal, majd indirrekt kényszerítéssel, aminek hivatkozási alapja van és záloga a tudatlan tömeg. Szép lassan eltűnnek a bolti eladók, a pénztárosok, a jegyautómaták, az éttermek, az ügyintézés, a készpénz.
Azt hazudják, hogy nem lehet másként élni, hogy nincs visszaút. Csak a digitális állampolgár marad, egy mátrixban vegetáló félember, akinek a létezését egy gombnyomással örökre ki lehet törölni a létezésből.
Ahogyan az oltások előtt, úgy a digitalizáció előtt is létezett emberiség, de hogy ez meg is maradjon ezután is azért viszont harcolni kell, mert a Nagy Varázsló képes bármit lenyomni a torkunkon ha nem figyelünk eléggé és naívak vagyunk.
