A franciaországi Versailles melletti Nagy-Trianon palotában gyűltek össze az érdekelt országok képviselői és tanúi, de egyben szégyenletes résztvevői lehettek annak, amikor egy 1000 éves országot csonkítottak meg igazságtalanul.
Hazánk 283000 km2 volt 1920-ig, maradt belőle 93000 km2. Az ország 2/3 részét ajándékozták oda Romániának, Jugoszláviának, Csehszlovákiának és Ausztriának. Az ország lakossága 18.5 millióról 7.5 millióra csökkent.
Lássuk részleteiben, hogyan osztották fel és el a győztes hatalmak Árpád országát másoknak. Románia 102000 km2-t kapott és az ezen a területen lakó 3.5 millió lakosból 2 millió volt tősgyökeres magyar. Csehszlovákia 63000 km2-t kebelezett be és a 3.5 millió emberből 1.5 millió volt magyar. Jugoszlávia több,mint 20000 km2-t kapott 500 000 magyarral és ebben még nem volt benne Horvátország és az ott élő magyarok száma. Ausztria is kapott 4000 km2-t hazánk testéből.
Ez nem békekötés volt, hanem bosszúállás egy történelmileg gazdag, kulturált és civilizált ország felett és olyan országok vezetői részéről, akik mint győztesek ítélkeztek, de hazánk történelmével nem voltak tisztában, azt nem ismerték, soha részletesen azt nem tanulták.
A békekötés nem csak 1000 éves területeinket, magyarjaink millióit szakította el az anyaországtól, hanem teljesen tönkre tette jövőbeni gazdasági, ipari és kereskedelmi lehetőségeinket és ehhez még hozzájöttek a jóvátételi kötelezettségek, melyek sokáig bénítólag hatottak az ország felemelkedésére a vesztett háború után.
A trianoni szégyenteljes békekötés magában hordta kezdettől fogva egy újabb világháború csíráit, melynek beéréséhez alig kettő évtized kellett. Mindezért felelősségem teljes tudatában jelentem ki, hogy nemcsak az 1917-es bolsevista forradalom és evvel kapcsolatban 1919-ben hazánkban a 133 napos kommün, majd Németország megerősödése volt a felelős, hanem Anglia, Franciaország és Amerika egyenlő arányban. Majd 1946-ban Nürnbergben nem csak a német tiszteket, vezetőket kellett volna a vádlottak padjára ültetni, hanem az akkori nyugati politikusokat is, mert a rothadásért, emberek tízmillióinak haláláért ők is bűnösek voltak. Nagyapáink és apáink sem, de mi sem fogadjuk el soha a trianoni békét véglegesnek és ennek a békének újbóli felülvizsgálata nem évülhet el, nem merülhet feledésbe a helyrehozatala.
Egyszer Kossuth Lajos ezt mondta:
„Jogaink megvalósításának reményéről soha nem szabad megfeledkezni. Ha azonnal azt nem is tudjuk létrehozni, arról lemondani önként és örökre – nem szabad. Tudnunk kell jogainkat és harcolni érte…”
Véleményem szerint a magyar nép jogosan kérhetné a trianoni béke felülvizsgálatát és a benyújtott bizonyítékok alapján az első döntés módosítását. Minden kétséget kizárólag megállapítható lenne, hogy G.B. Clemenceau francia miniszter elnök elkötelezett volt a román, cseh és jugoszláv elnökökkel szemben. D.J. George angol miniszter elnök legtöbbször tanácstalanul hallgatta a területi vitákat és csak néha kérdezte meg, hogy melyik népből hol és mennyi él, de a kapott válasz mindig elfogult volt és a magyar érdekek ellen szólt. T.W. Wilson amerikai miniszter elnök messziről jött embernek számított, aki lehetett jóindulatú, megértő ember, de Magyarországról édeskeveset tudott. Három ellenségünknek, akik hazugságok tömkelegével ámították a nyugati hatalmak küldötteit, ilyen esetben könnyű dolguk volt. Nikola Pasicszerb, Vintilla Bratiánu román és Eduard Benes cseh – messze felülmúlták a másik hármat ravaszságban és a történelem eltorzításában.
Hiába kérték a magyar küldöttek a népszavazást a kérdéses területeken, ezt minden esetben elutasították, mint szükségtelent. Egyedül SOPRON esetében sikerült elérni, hogy megváltozzon a döntés részünkre.
Amikor a szégyenteljes békekötés megtörtént 1930. jünius 4-én a Nagy-Trianon palotában, aképviselők egyhangúan a következő nyilatkozattal bélyegezték meg azt:
„Mi magyarok sosem mondunk le a Felvidékről, Kárpátaljáról vagy Erdély bérceiről.”
Igazságot Magyarországnak!
