A Mi Hazánk szombathelyi szervezete Wass Albert születésnapja és a Doni áttörés évfordulója alkalmából tartott megemlékezést ma délután a Krisztus Király Plébánia kertjében lévő Wass Albert szobornál.
– Wass Albert 20 évvel ezelőtt hazatért. A Vas vármegyéből elszármazott Wass család egyik legnagyobb fia, a XX. század egyik író fejedelmének 2006. június 22-én állítottunk szobrot Szombathelyen, a kámoni templom előtt – fogalmazott Kovács Jenő, a Wass Albert-szobor megálmodója és létrehozója, aki később arról beszélt, hogy Wass Albert neve sokak számára szitokszó mind a mai napig.
– A szerencsétlen magyar történelem megértését segíti Wass Albertnak, ennek a különös sorsú, és nagy tehetségű embernek az összes könyve, illetve írása. Hatalmas teljesítményt hagyott ránk. Felbecsülhetetlen értékűt. Sajnálhatja az, aki nem élt vele, azaz nem olvasta,olvassa írásaiat. Legnagyobb nyomot az Üzenet haza című verse hagyta. Ha bárki vigaszra vágyik ebben a felfordult világban, akkor a magyar költészetet, benne Wass Albert verseit használja fel gyógyírként. Ígérhetem, hogy nem fog csalódni – zárta szavait Kovács Jenő.
– Ma ismét azért gyűltünk össze, hogy megálljunk egy pillanatra a történelem sodrában, és csendben, főhajtással emlékezzünk a doni áttörés áldozataira. Azokra a magyar katonákra, akik 1943 januárjában a Don-kanyar fagyos, embertelen világában veszítették el életüket, egészségüket vagy jövőjüket. Olyan emberekre emlékezünk, akiknek sorsa örökre beégett a magyar nemzet kollektív emlékezetébe – kezdte megemlékező beszédét dr. Danka Lajos, a Mi Hazánk Mozgalom szombathelyi elnöke, országgyűlési képviselő-jelölt, majd így folytatta:
– A doni katasztrófa a magyar történelem egyik legsúlyosabb tragédiája. A 2. magyar hadsereg katonái rettenetes túlerővel, mínusz harminc-negyven fokos hidegben, hiányos felszereléssel, elégtelen ellátással próbálták megvédeni állásaikat. Sokuknak nem volt megfelelő téli ruházata, fegyverzete, gyakran még elegendő élelme sem. Az áttörés napjaiban és az azt követő visszavonulás során nemcsak a harcok, hanem a fagy, az éhezés és a kimerültség is ezrek életét követelte. Fontos kimondanunk: a Donnál elesettek többsége nem önszántából, nem politikai meggyőződésből került oda. Ők a kor viszonyainak áldozatai voltak. Parancsot teljesítettek, ahogyan katonák milliói tették Európa-szerte. Parasztfiúk, munkások, tanítók, egyetemisták voltak, akik néhány hónappal korábban még itthon éltek, dolgoztak, terveztek, szerettek. A történelem azonban más utat szánt nekik. A doni áttörés nemcsak katonai kudarc, hanem erkölcsi és nemzeti trauma is. Családok tízezrei kaptak soha meg nem érkező híreket, fekete szegélyű leveleket, vagy még azt sem. A hiány generációkon átívelt: apák nélkül felnövő gyermekek, férjeiket elveszítő asszonyok, megtört sorsok maradtak utána. Ez a veszteség ma is velünk él – hangoztatta az önkormányzati képviselő, aztán kiemelte: A megemlékezés ugyanakkor nem pusztán a múltba tekintés. A Don emléke figyelmeztetés. Figyelmeztetés arra, hogy a háború mindig az egyszerű emberek életét követeli, és hogy a politikai döntéseknek beláthatatlan emberi következményei lehetnek. Ez a figyelmeztetés ma különösen időszerű.
– Napjainkban, amikor Európa közvetlen közelében ismét fegyverek szólnak, amikor háború dúl a szomszédságunkban, a doni tragédia üzenete újra és újra megszólít bennünket. A mai világban is látjuk, hogy a frontokon ma is fiatal emberek halnak meg, családok szakadnak szét, városok és falvak válnak romhalmazzá. A történelem nem lezárt fejezet, hanem élő valóság, amelyből – ha nem tanulunk – újra és újra ugyanazokat a tragédiákat írjuk meg. A doni hősök emléke arra kötelez bennünket, hogy a békét ne üres szólamként, hanem alapvető értékként kezeljük. Arra kötelez, hogy a nemzeti szuverenitás, az önálló döntések és az emberi élet védelme mindig elsődleges szempont legyen. Arra is figyelmeztet, hogy a katonák tisztelete nem a háború dicsőítését jelenti, hanem annak elismerését, hogy ők viselték a politikai döntések legsúlyosabb terhét – emelte ki a politikus, hozzátéve azt: „Ez a nap az összetartozásról szól. Arról, hogy közösen hajtunk fejet azok előtt, akiknek neve sokszor csak egy emlékművön, egy temetői kereszten vagy egy családi fénykép hátoldalán maradt fenn. Arról, hogy felelősségünk van az emlékezet megőrzésében, és abban is, hogy a jövő nemzedékei értsék: a béke nem magától értetődő állapot, hanem nap mint nap megvédendő érték.”
– Wass Albert 20 évvel ezelőtt hazatért. A Vas vármegyéből elszármazott Wass család egyik legnagyobb fia, a XX. század egyik író fejedelmének 2006. június 22-én állítottunk szobrot Szombathelyen, a kámoni templom előtt – fogalmazott Kovács Jenő, aki megálmodta és létrehozta a Wass Albert-szobrot, aki később arról beszélt, hogy Wass Albert neve sokak számára szitokszó mind a mai napig.
– A szerencsétlen magyar történelem megértését segíti Wass Albertnak, ennek a különös sorsú, és nagy tehetségű embernek az összes könyve, illetve írása. Hatalmas teljesítményt hagyott ránk. Felbecsülhetetlen értékűt. Sajnálhatja az, aki nem ét vele, azaz nem olvasta/olvassa írásaiat. Legnagyobb nyomot az Üzenet haza című verse hagyta. Ha bárki vigaszra vágyik ebben a felfordult világban, akkor a magyar költészetet, benne Wass Albert verseit használja fel gyógyírként. Ígérhetem, hogy nem fog csalódni – zárta szavait Kovács Jenő.
Az esemény végén mécsest gyújtottak az emlékezők.
(Fotó: Mészáros Zsolt/Sadness)
Forrás: Savaria Fórum
