A ROMANTIKUS ERŐSZAK TÖBB VOLT, MINT EGY NEMZETI ROCK BANDA. INTÉZMÉNY VOLT, AMI SZOMBATON BEZÁRTA KAPUIT, BÁR AZ EMLÉKEKBŐL, ALBUMOKBÓL, A SZÁMOKBÓL ÉPÜLT HATALMAS ÉPÜLET MEGMARAD.
Mégsem lesz ugyanolyan innentől. Kevesebbek leszünk, és ez a hiányérzet mutatja majd meg igazán, mit is csináltak meg az utcagyerekek, ahogyan Balázs fogalmazott. Megcsinálták az utcán, megcsinálták a koncerthelyszíneken, a lelátókon. Megcsinálták a csonkaországban és a határon túl szerte a Kárpát-medencében.
Ezek az utcagyerekek megcsinálták a magyarul dobogó szívek ezreiben.
Ezek az emberek pedig március 14-én még egyszer találkoztak a nemzet fővárosában, és mindenki mosolygott és ölelkezett, táncolt és énekelt, emlékezett és sírt.
Fiatalok és idősek, székelyek és délvidékiek, férfiak és nők, magasak és alacsonyak, ismertek és ismeretlenek, szombathelyiek, kispestiek és újpestiek, és persze, a Fradi-blokkot talán jobban élvező zöld-fehérek. Magyarok. Mind magyarok voltunk a szó nemes értelmében.
A RomEr több volt, mint egy nemzeti rock zenekar. Sokaknak maga volt a nemzeti rock, az intézményesült identitás az utcán, a lelátón határon innen és túl a Kárpát-medencében és mindenhol, ahol magyarok élnek.
Köszönjük! Az intézmény kapui ugyan bezártak, de a falait soha nem engedjúk elbontani bent a szívúnkben, amely magyarul dobog majd tovább.
L. Tamás Pál újságíró
